A modern ejtőernyőzés kezdete

Az első ejtőernyők ugyan már évszázadokkal ezelőtt megszülettek, ám mivel ezek még merevített szerkezetűek voltak a 20. század elején fejlődésének indult repülőiparban nem igazán tudták alkalmazni őket. Eleinte nem is vették volna hasznukat, hisze a legelső repülők olyan alacsonyan tudtak csak repülni, hogy meghibásodás esetén a pilótának nem is lett volna ideje kinyitnia az ernyőt, már ha léteztek volna nyitható ernyők ebben az időben. Az első nyitható ernyőt egy orosz feltaláló, Gleb Jevgenyevics Kotyelnyikov, alkotta meg, mely eleinte nem igazán érdekelte a nagyhatalmakat, mert úgy vélték egy ilyen biztonsági berendezés léte arra ösztönözné a pilótákat, hogy a legkisebb hiba észlelése esetén, fejvesztve hagyják el a repülőt, veszni hagyva így az igen értékes gépet. Az I. világháború aztán mindent megváltoztatott, hiszen a katonai parancsnokok rájöttek, hogy egy repülőgépet sokkal könnyebb pótolni, mint egy tapasztalt harci-pilótát, így létfontosságúvá vált a pilóták biztonsága. Az igazi fejlődés az ejtőernyőkben a két világháború között következett be, mikor felismerték az új technológiában rejlő hadászati erőt és a különböző hadseregek elkezdték létrehozni első légideszantos, ejtőernyős alakulataikat. Mint annyi minden más az ejtőernyőzés is igen hamar átszivárgott a hadászatból a civil szférába és az 50-es évekre már világszerte 100 számra jöttek létre a különböző ejtőernyős sportegyesületek. Arra azonban, hogy ezt az élményt bárki előképzettség és tapasztalat nélkül átélhesse még évtizedek kellett várni, a tandemugrás megjelenéséig és elterjedéséig.