A könyvelés múltja
A számvitel és könyvelés sokkal régebbre vezethető vissza, mint azt sokan gondolnák. A ránk maradt feljegyzések arról tanúskodnak, hogy már Krisztus előtt három és fél évezreddel a Sumérok készítettek kezdetleges elszámolásokat az éves kenyér és, a sokak számára legfontosabb, sör mennyiségének alakulásáról. Az 1970-es években találtak is ilyen sumér ékírással rögzített „számviteli” agyagtáblákat a Közel-Keleten. A könyvelés fejlődésére utaló következő történelmi bizonyítékok, hogy időszámításunk előtt 3000 évvel az ókori Egyiptomiak már használták a „követel” és „tartozik” kifejezéseket papirusztekercseken, de ez természetesen még nem jelenti a kettős könyvelés kezdetét, hiszen arra a 15. századig még várni kell. A könyvelés később megjelent Európában is, először az ókori görögöknél, ahol egy tisztségviselő feladata volt, hogy az attikai államszövetség kincstárának éves zárszámfejtése alapján befizesse az Athéné istennő számára fizetendő tizedet. A könyvelés természetesen az elmúlt évezredekben igen sokat fejlődött, de látható, hogy már a civilizációk hajnalán is volt igény a gazdasági folyamatok precíz nyomon követésére.