Az emberi erényeknek kevés közük van a búskomorsághoz
A szegedi szcientológusok ismét fontosnak tartották, hogy hozzájáruljanak területük erkölcsi fejlődéséhez. Néhány lelkes szcientológus 2012. január 31-én több száz Az út a boldogsághoz füzetet osztott ki lakóhelyükön.
Az út a Boldogsághoz egy ésszerű erkölcsi szabálygyűjtemény amit L. Ron Hubbard a Szcientológia vallás alapítója fogalmazott meg. A célja az volt, hogy egy olyan útikalauzt adjon az emberek kezébe aminek segítségével kiismerhetik magukat az élet útvesztőiben, és a helyes, a boldogsághoz vezető útra térhessenek. A füzet alkalmazása semmilyen elsődleges feltételt nem kér, bárki használhatja.
A mű 21 pontból áll, ezek tulajdonképpen esszenciái magának a társas érintkezéseknek, így többek között érintik a párkapcsolatokat, a gyerek-szülő kapcsolatokat, az igazság és a törvényesség területeit. Továbbá fontos adatokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy maga a személy hogyan gondoskodjon önmagáról azért, hogy reális legyen a környezetének.
A szcientológusok úgy tartják, hogy az ember alapvetően jó és abbérációit, amelyek jó szándékát módosítják, évek hosszú során „szedte össze”.
A világban nagyon sok jószándékú szociális ember él, akik igyekeznek helyesen élni, és környezetük hasznára lenni.
Az út a Boldogsághoz kis füzet ereje abban rejlik, hogy egyrészt megerősíti az ilyen tisztességes embereket abban, hogy jó úton járnak, másrészt pedig az, hogy azokat akik le-letérni látszanak a helyes útról figyelmezteti arra, hogy nem ez volt a saját döntésük.
Ezért van az, hogy néha a 21 pont puszta elolvasása is olyan vágyat ébreszt a személyben, amely tényleges cselekedetekben folytatódik az élet kisebb vagy nagyobb átszervezésével egy tisztességesebb, boldogabb élet irányába.
Erről L. Ron Hubbard a szerző azt mondta: „Csupán annyit kell tenned, hogy folyamatosan áramoltatod Az út a boldogsághoz-t a társadalomba. Mint finom olajréteg a háborgó tengeren, úgy terjed majd szét a nyugalom.”
Ez az, amit szemelőt tartanak a füzet osztók Szegeden, illetve a világ minden részén.